Kétéves kor környékén különösen izgalmas időszak kezdődik a beszédfejlődésben. Van, aki már rövid mondatokkal kommentálja a család minden mozdulatát, más még néhány szóval, mutogatással és saját hangokkal kommunikál, aztán egyszer csak szinte egyik hétről a másikra elkezdi ontani az új kifejezéseket. A szülők számára ez könnyen összehasonlítgatássá válhat, pedig a beszédfejlődés ütemében jelentős egyéni különbségek lehetnek. Ami ebben az időszakban igazán sokat számít, az a gazdag, válaszkész kommunikációs környezet: minél több valódi helyzetben hallja és használhatja a gyermek a nyelvet, annál több lehetősége van felfedezni, hogy a szavakkal nemcsak megnevezhetünk dolgokat, hanem kérhetünk, tiltakozhatunk, mesélhetünk és kapcsolatot teremthetünk.
Sokkal több szót ismerhet, mint amennyit ki tud mondani
Kétéves korban gyakran hatalmas különbség van a passzív és az aktív szókincs között. A passzív szókincsbe azok a szavak tartoznak, amelyeket a gyermek már megért, míg az aktív szókincs azokból áll, amelyeket maga is használ. Lehet, hogy még nem mondja ki azt, hogy „fakanál”, de amikor megkéred, hogy hozza oda a fakanalat, gondolkodás nélkül a megfelelő tárgyért indul.
A beszéd támogatásának egyik legegyszerűbb módja ezért az, ha a hétköznapi helyzeteket is nyelvi játékká alakítjuk. „Itt a kanál. Keverünk. Körbe-körbe. Most koppan a kanál: kopp-kopp!” Az ilyen rövid, helyzethez kötött mondatok azért értékesek, mert a gyermek egyszerre látja a tárgyat, hallja a nevét és tapasztalja meg, mire használjuk. A szó így nem egy elszigetelt hangsort jelent számára, hanem valódi élmény kapcsolódik hozzá.
Amikor fejlesztő játékokat keresünk 2 éveseknek, ezért nem feltétlenül a legtöbb funkcióval rendelkező játék lesz a legjobb választás. Egy olyan eszköz, amely minden gombnyomásra maga beszél, zenél és villog, könnyen átveheti a kommunikáció szerepét. Egy egyszerű állatfigura, játékétel, baba, kisautó vagy hétköznapi tárgy ezzel szemben „csendben marad”, így a történetet nektek kell megtöltenetek hangokkal és szavakkal.
Vau-vau, brumm-brumm és csitt-csatt: a hangutánzásnak komoly szerepe van
A hangutánzó szavak első hallásra egyszerű bohóckodásnak tűnhetnek, valójában azonban remek átmenetet teremtenek a hangadás és a valódi szavak között. A „vau-vau”, „mú”, „brumm”, „bumm” vagy „csipp-csupp” ritmusos, könnyen megjegyezhető és általában egyszerűbben kimondható, ezért a gyermek gyakran hamarabb kapcsolódik be ezekkel a közös játékba.
Érdemes ezt kihasználni szerepjáték közben is. Az autó ne egyszerűen haladjon végig a szőnyegen, hanem „brumm-brumm”, majd álljon meg egy határozott „stop!” után. A játékcica nyávogjon, az építőkockák ledőlése kapjon egy hatalmas „bummot”, a baba pedig mondhassa, hogy „ham-ham”, amikor megetetitek. Idővel a hang mellé odakerülhet a valódi szó is: „Vau-vau! Igen, itt a kutya.”
A ritmus és az ismétlődés szintén segíti a beszédészlelést. A mondókák, egyszerű dalok és ismétlődő szófordulatok kiszámítható mintát adnak, amelybe a gyermek egy idő után maga is bekapcsolódhat. Ha például egy jól ismert mondóka utolsó szavát szándékosan nem mondod ki, majd vársz néhány másodpercet, könnyen lehet, hogy ő próbálja meg befejezni.
Készítsetek zörejdobozt, és indulhat a fülelés
A hallási figyelem fejlesztéséhez szintén nincs szükség bonyolult eszközökre. Néhány jól záródó, biztonságos kis dobozba különböző hangot adó anyagokat tehetünk, majd együtt meghallgathatjuk, hogyan szólnak rázás közben. A lényeg nem az, hogy a kétéves rögtön felismerje, mi van bennük, hanem hogy elkezdjen tudatosan figyelni a hangok közötti különbségekre.
A játék közben rengeteg új fogalom is megjelenhet. Az egyik doboz hangos, a másik halk; az egyik csörög, a másik tompán kopog. Rázhatjuk gyorsan és lassan, majd megállhatunk és figyelhetjük a csendet. Ezzel nemcsak a hallási észlelés finomodik, hanem természetes helyzetben kerülnek elő az ellentétpárok, igék és hangutánzó kifejezések is.
A konyhafiók néha jobb beszédfejlesztő játék, mint hinnéd
A hétköznapi tárgyakból szinte végtelen számú kommunikációs játék születhet. Tegyél egy dobozba néhány ismerős, biztonságos tárgyat, például fakanalat, kis poharat, puha kendőt vagy kefét, és húzzátok elő őket egyenként. Ne kikérdezés legyen belőle, hanem közös felfedezés: nevezzétek meg, tapintsátok meg, mutassátok meg, mire használható.
Egy kendőből pillanatok alatt takaró lesz a babának, majd elbújik alatta a maci, akit meg kell keresni. A pohárból a plüssállat inni kér, a fakanállal pedig képzeletbeli levest lehet főzni. Minél több cselekvés kapcsolódik egy tárgyhoz, annál több szó kerül természetesen a játékba: alszik, iszik, kever, keres, eltűnt, megvan, tele, üres, meleg vagy hideg.
A jó fejlesztő játékok 2 éveseknek éppen ezért gyakran azok, amelyek teret hagynak a közös kommunikációnak. Nem szükséges folyamatosan kérdezgetni, hogy „Mi ez?” vagy felszólítani a gyermeket, hogy ismételje utánunk a szavakat. Sokkal természetesebb, ha mi kommentáljuk röviden azt, ami éppen történik, majd hagyunk időt arra, hogy ő a saját módján reagáljon.
Nem kell minden játékból beszédórát csinálni
A beszédfejlődés támogatásának talán legfontosabb része éppen az, amit nem lehet dobozban megvásárolni: egy másik ember figyelme. Amikor leülsz a gyermek mellé, követed azt, ami őt érdekli, reagálsz a mutatására, hangjaira és próbálkozásaira, máris rengeteg lehetőséget teremtesz a kommunikációra.
A fejlesztő játékok 2 éveseknek remek eszközök lehetnek ehhez, de nem kell minden közös percnek tudatos fejlesztőfoglalkozássá válnia. A nyelv a hétköznapokban épül: fürdés közben, öltözködésnél, közös főzéskor, könyvnézegetésnél és a szőnyegen ülve, miközben a játékautó huszadszor is leesik a hídról.
A legfontosabb, hogy legyen kedve kapcsolatba lépni veled. Figyeld meg, mire néz, adj nevet annak, amit felfedezett, válaszolj a saját kis kommunikációs próbálkozásaira, majd hagyj neki időt a válaszra. A beszéd öröme ugyanis jóval az első hosszabb mondatok előtt elkezdődik: abban a felismerésben, hogy ha ő jelez valamit, te figyelsz rá, megérted, és válaszolsz.
