anya

Anyák napján az anyukánkat köszöntjük. Ki így, ki úgy, de egy biztos mindenkinek fontos, hogy örömet szerezhessen ezen a különleges napon. Amikor már magunk is anyaszerepben vagyunk, vagy apukaként tologatjuk a babakocsit, segítünk a matek feladatokban, egyből felértékelődik a gondoskodásba vetett erő, kitartás, türelem, hiszen nem is olyan egyszerű a szülői szerep.

Márpedig egy jó édesanya ott van, amikor szükség van rá, nem fárad, nem dühöng, csak óv és segít. Azért néha persze van egy-egy rosszabb napja, amikor ő is elgyengül, de ezt könnyen elnézzük neki, mert jól tudjuk, ő is emberből van. Attól még igazán jó anyának gondoljuk.

Anyák napja ajándék nélkül nincs. Ez a minimum, amit megérdemel, hogy a számára kitalált ünnepen valamivel meglepjük. Nincs is az ajándékra találóbb hely, mint a meglepetesem.hu weboldal, ahol igazi kincseket találhatsz a számára.

Ezen a jeles napon érdemes elgondolkodni azon, mennyi jót is kaptunk tőle és azt is érdemes mérlegelni, tudunk -e olyan jó anyukák lenni, mint amilyen a mi anyukánk.

A jó anyukák ismertetőjegyei

Meghallgatják, megértik és elfogadják gyermekük nézőpontját, ez az első reakciójuk a problémáknál. Lehetőleg mielőbb, amikor fontos, hogy figyeljenek.

A véletlen tettekért nem dorgálja meg a gyermekét. Támogatja őt a kár jóvátételében, sőt megtanítja arra, hogyan ismerje el a hibáját és hogyan kérjen segítséget.

Türelmesen meghallgatja gyermekét, figyel rá, ameddig kéri és a figyelmét nem osztja meg más számára fontos dologgal akkor sem, ha sok a teendője. Nem siettet feleslegesen, kivárja a próbálkozásokat és lassan, kedvesen trükköket mutat a gyorsabb végrehajtás érdekében.

A gyermekeit feltétel nélkül szereti. Függetlenül a viselkedésétől, képességeitől, szépségétől és a körülményektől. Tudja, hogy ő az, akire bármikor számíthat és örökké védelmezi kisdedét, akárhány éves is.

Lehet vele nevetni, lazulni, játszani és butáskodni is néha egy kicsit. Tudja, hogy ez végtelen örömmel tölti el gyermekét és mindkettőjüknek feltöltődést nyújt a nehéz hétköznapokban.

Mesél, énekel, el tudja varázsolni gyermekét egy másik világba. Tanítja elképzelni, beszélni, megismerni az életet, de úgy, hogy ebből a gyermeknek csak önfeledt szórakozás jut.

Követi gyermeke érdeklődési körét még a kamasz korban is, mert tudja, hogy így marad meg köztük a közvetlen kapcsolódási pont, ilyenkor már ez a törődés.

Nem kenyere a kioktatás, dorgálás, másokkal való példálózás és a fenyítés. E helyett példát mutat, tanácsot ad és beszélget a gyermekével a helyes és helytelen dolgokról.

Egy jó anya nem fog kifakadni neked az őt ért sérelmeknél, hogy bezzeg ő milyen jó anya. Sőt, inkább folyton folyvást azon aggódik, hogy elég jó anya -e. Már ez a tény is pontosan azt mutatja, hogy az.

Anyukádra ismertél? Akkor el ne felejtsd, hogy azzal teheted a legtöbbet érte, ha megöleled jó szorosan és azt mondod, megteszel mindent azért, hogy a nyomdokaiba léphess. Emellett egy csokor virág, a kedvenc édessége, egy találó fénykép vagy egy egyedi ajándékcsomag igazán méltó köszöntés lehet.